Széééép ...

Ehhez nem kell egy szó sem.

Mikor a kert beköltözik a lakásba - lütyő faktor

Nyaranta jórész a kertben élek. Az embernek nincs is kedve bemenni a falak közé, minek, amúgy is van dolog kint, ha meg nincs, lehet lődörögni, nézelődni, elégedett arcot vágni, vagy épp reménykedni. Mindig van miben.

Februárban még nincs meg a komfort, a több réteg ruha alatt is elér a zimankó, ha épp nincs tennivaló. Február amúgy is a palántázás ideje és mivel nincs csodás, fűthető üvegházam, a kert kénytelen beköltözni a négy fal közé. Az asztalok szorosan az ablakok alá kerülnek és földdel töltött balkonládák, palánta-nevelő műanyag edénykék, PET palackok és tejfölös dobozok lepik be nagyon rövid idő alatt. És eljön a szugerálás időszaka. Először megjelennek a kunkori csírák, majd felüti fejét a növény sziklevél formában, melyek erősödnek, növekednek, nyúlnak a fény felé. Állítólag, ha beszélünk hozzá, szebb lesz, ha simogatjuk (10 másodperc bőven megteszi - hát nem megéri?), legyezgetjük a növények tetejét, zömökebb, erősebb palántáink lesznek. Ez megnyugtat. Igazoltan vagyok kissé bolond!

Majd idén?

Új év, új tervek, a számtalan majd jövőre felkiáltás megvalósításának ideje lassan érkezik. Majd idén kialakítjuk a zöldségágyásokat, majd idén talán már meglátjuk az előző évben ültetett fák virágait, talán a 3-4 éves fákon a termés is megmutatkozik és jöhet a vívódás, hogy tudom, le kell szedni a megkötött termést, hogy tehermentesítsük a fát, erősödjön a gyökér, a növény, na de akkor majd csak jövőre tudjuk meg, milyen is az a Maria Bianka, vagy Snow Queen. A legfontosabb mégis az, hogy már lehet ilyen mély, filozófiai kérdéseken rágódni, mert megkezdődött a kert-időszak, lehet a szikrázó napsütésben sétálni, tervezgetni, rügyeket szugerálni, éledezni a téli álomból. Eljött az idő...