Nyaranta jórész a kertben élek. Az embernek nincs is kedve bemenni a falak közé, minek, amúgy is van dolog kint, ha meg nincs, lehet lődörögni, nézelődni, elégedett arcot vágni, vagy épp reménykedni. Mindig van miben.
Februárban még nincs meg a komfort, a több réteg ruha alatt is elér a zimankó, ha épp nincs tennivaló. Február amúgy is a palántázás ideje és mivel nincs csodás, fűthető üvegházam, a kert kénytelen beköltözni a négy fal közé. Az asztalok szorosan az ablakok alá kerülnek és földdel töltött balkonládák, palánta-nevelő műanyag edénykék, PET palackok és tejfölös dobozok lepik be nagyon rövid idő alatt. És eljön a szugerálás időszaka. Először megjelennek a kunkori csírák, majd felüti fejét a növény sziklevél formában, melyek erősödnek, növekednek, nyúlnak a fény felé. Állítólag, ha beszélünk hozzá, szebb lesz, ha simogatjuk (10 másodperc bőven megteszi - hát nem megéri?), legyezgetjük a növények tetejét, zömökebb, erősebb palántáink lesznek. Ez megnyugtat. Igazoltan vagyok kissé bolond!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése